Unszolásunkra a kapitány kibontotta a vitorlákat, lévén vitorlás hajón utaztunk, de sajnos azon nyomban le is engedte őket, mert nem volt kellően jó szelünk. Ezt bántam is meg nem is, hiszen ha nagy a szél akkor nagyok a hullámok, így viszont a motor folytonos zúgását kellett hallgatni. Irány dél, újra célba vettük Svetac-sziget békés öbleit, ahol
emlékezetes vacsoránk után eltölthettük utolsó, éjszakánkat a
vitorláson.
Kikötöttünk az öbölben, és néhányan átszálltunk a kis motorcsónakba, hogy behajózzuk a szomszédos öblöket, ahol úszkálhattunk a tengerben miközben a kapitány csésze csigákat (Patella) feszített le a tengervíz alatt a sziklákról. Közel egy óra alatt egy kisebb szatyornyi csigát gyűjtött össze. Miután visszatértünk a hajóra megpucoltuk a reggel kifogott, és egész nap a fagyasztóban tárolt halakat, rákokat, majd a kapitány a magyar halpaprikáshoz hasonló vacsorát készített nekünk. A legfinomabb falat számomra a rák húsa, amelyért egy kisebb vagyont kellett volna fizetni bármelyik éttermében. Ráadásul ezeket a rákokat mi fogtuk! De a desszert csak ezután következett! Kapitányunk nagy büszkén az asztal közepére helyezte a csigákkal teli zsákot, jelezvén hogy valami különleges csemegével kínál minket. Akkor világosodott meg előttünk, hogy a csigákat nyersen kell megennünk. Szívszorító! Vagy inkább gyomorszorító érzés volt! Megmutatta hogyan lássunk hozzá. A csésze csiga héja inkább egy kúpos kagylóhéjra hasonlít (lásd fotó a Geológusok a tengeren V.). Egy üres csigahéjjal kikanalazta a másik, még héjához igen erősen ragaszkodó csigát, amire nyomott egy kis citromot, majd megrágta és lenyelte a finom falatot. Rajtam volt a sor, ilyen ínyencségre nem lehet nemet mondani! Be kell vallanom, az első kisebb bizonytalankodás után egyben nyeltem le a puhatestűt. Persze jót nevettek rajtam, és viccelődtek, hogy majd éjszaka visszamászik a nyelőcsövemen. Számomra ez csöppet sem volt mulatságos, így a következőt jól megrágtam. Nem mondtam, de a gumi cukor kevésbé rágós és sokkal finomabb!
A kellemesen ringatózó hajón eltöltött utolsó éjszakát követően partra szálltunk Svetac-, azaz Szt Andrew-sziget déli partján. A Zanki család - sarja a mi kapitányunk is - már 250 éve él a szigeten, amely mostanra már tulajdonukban került. Megnéztük azt a pár házat amit a szigeten építettek, és egy XVII. századi kápolnát is a sziget oldalában. A házak előtt sövényt alkotva nő a rózsaszín muskátli, a domboldalban pedig a fűszernövények tömkelege. A meredek sziklás partokat számos barlang csipkézi, amelyek a Földközi-tengeri szerzetes fókáknak (Monachus monachus) adtak menedéket.
|
|
|
Svetac szigete, Horvátország |
Zanki család Svetac szigetén |
Miután visszaértünk Komiža kikötőjébe, Vis-sziget déli tengerpartján gyűjtöttünk pár, geológiai vizsgálatokhoz szükséges kőzetmintát. Itt nagyon szép párna lávát lehet látni, amely akkor alakul ki, ha a forrón folyó láva eléri a tengert és hírtelen lehűlve szilárdul meg.
|
|
Párna láva, Vis-sziget, Horvátország |
Agave, Vis-sziget |
Tengeri utazással egybekötött terepi munkánk itt véget ért. A mintákra a laborokban várnak még további vizsgálatok. Szomorú szívvel hagytuk el a szigetet és az agávékkal szegélyezett meredek partfalról még utoljára visszatekinthettük a vízpárába burkolódzó Svetc-szigetre. Eszembe jutott amit a szigetről hallottam:
„Ez a kemény és vad szépség szigete, amely lassan betöri az ember fiát, szolgává, nem pedig mesterré formálva őt. Ennek bizonyítékát látni a megfáradt érdes kezeken, amelyek a túlélésért harcoltak a szárazon és vízen."
ikSEPRCDiakXjaz
Írta: GibsonNY () 14-06-2010 03:54