Kapitányunk már többször körbevitorlázta az Adriai-tenger összes szigetét, de állítása szerint nincs még egy olyan érdekes hely, mint Jabuka. Jabuka horvát szó, magyarul azt jelenti: alma. Az utazást megelőzően hajtott a kíváncsiság, hogyan nézhetnek ki a meglátogatni kívánt szigetek. A Google Earth segítségével
fényképeket is láthattam a parányi Jabukáról. Érdekes, nem alma, inkább
piramis alakú, tengerből kiszúródó sziklának látszott. A valóságban
azonban sokkal hatalmasabb, mint gondoltam. Magassága a tengerszinttől
megközelíti a 100 métert. Én a partjára kimerészkedtem, de megmászni
már nem volt bátorságom.

A kellemes és bőségesnek mondható halvacsorát követő rövid, kissé ringató alvás, és a hajnali kihajózás hatása nálam tengeri betegség formájában jelentkezett. Szerencsére a Dedalon bevált és az út további részén élhettem mint hal a vízben, pontosabban én probléma mentesen utazhattam, mint stabil gyomrú útitársaim. A nap első nagy feladata az volt, hogy felhúzzuk az előző este kihelyezett halászhálót. Érdeklődéssel figyeltük a nagy fogást, a hálóba gabalyodott vörös tüskés halakat és rákokat, valamint egy murénát, ami sajnos megsebesült, így fenn állt a fertőzés veszélye, ezért nagy sajnálatunkra a kapitány visszadobta a tengerbe. Svetac-szigettől több óra hajózás után értük el Jabukat. A négy sziget közül, amelyeken jártunk Jabuka fekszik legtávolabb Komizatól (27 tengeri mérföldre) és Splittől is. Már a távolból kitünt, hogy ez a sziget csöppet sem olyan apró. De amint lassan megközelítettük mérete egyre

ámulatbaejtőbb volt. A 96 méter magas, háromszög alakú, barnászöld sziget beékelődött a kék ég, és a kék tenger közé. Jabukát 1958-ban védett területté nyílvánították. Akárcsak Brusnikon, itt is élnek endemikus állat és növények fajok. Így a jabukai gyík, és a tengerkék színű virággal borított bokrok. Több mint 60 évvel ezelőtt a szegfű egy endemikus fajtája is nyílott a szigeten, amelynek virágait a legenda szerint a nimfák locsolták. A sziget egy tenger alatti vulkánkitörés nyomait őrzi, amelynek ásványossá szilárdult fekete kőzetanyaga a lemezek gyűrődése hatására a felszínre emelkedett. A szigetet alkotó kőzet különösen gazdag magnetitban (Fe
3O
4), amely egy vasoxid ásvány. A magnetit struktúrájának megfelelően természetes mágnesként viselkedik, és megbolondítja a közelben lévő iránytűket. Ennek ellenére a szigetet a legbátrabb halászok rendszeresen látogatták evezős hajóikkal, bizonyítván erejük és kitartásuk a hosszú úton, a kiszámíthatatlan időjárási viszonyok közt, mindenféle menedék és búvóhely nélkül.
A szigetet egész közelről körbe hajóztuk, hogy lássuk hol lenne a legalkalmasabb partra szállni és mintát venni. A szigeten nem könnyű közlekedni, mert a csúszós meredek partok, a függőleges sziklafalak és az éles sziklák mindenhol akadályoztatnak. Kapitányunk, nagy gyakorlatról tanúskodva kikötötte hajónkat a sziget egyik beöblösödésében, majd motorcsónakján a partra szállított minket. A csúszós fekete zónában nem volt egyszerű kilépni a csónakból, miközben egyik kezünkben a kalapáccsal, másikban a fényképezőgéppel próbáltunk egyensúlyozni. Nem sok lehetőség volt, vagy fölfelé mászunk, vagy a partnak abban a 10 méteres szakaszában
csúszkálunk amely bejárható. Kár hogy nem tanítottak sziklamászát az egyetemen! Még felkapaszkodni csak-csak ment volna, de én előre gondolkodom és éreztem, hogy visszamászni nem fogok tudni. Így szégyen ide szégyen oda, én nem követtem a horvát kolléganőket a függőleges kiránduláson. Bár ez szakmailag egy csöppet sem csorbított, hiszen fenn is ugyan azt a kőzetet találták, amit lenn én is kalapáltam. De amíg ők a mászás izgalmaival növelték adrenalin szintjüket, én a tengerparti élőlények fotózásában mélyedtem el. Ahogy jött az apály a hullámok már nem érték el a fekete zónát, és a sárga zóna is egyre inkább a vízszint fölé került. Láttam, ott Balanust, Litorina csigát, Patellát és bogárcsigát, de tengeri rózsákat is, amint a vízből előbukkanva összehúzzák magukat. Csodás életközösség tárult a szemem elé, akár egy szabadtéri akvárium. Szerencsére a sziklamászás olyan annyira lefoglalta a kollégákat, hogy nekem még arra is volt időm, hogy újra körüljárjam motorcsónakkal Jabukát és megcsodáljam a sziget oldalában a tenger hullámai által kimosott, Betlehemnek nevezett barlangot. Miután a többiek is visszatértek a kalandtúrából megmártóztunk a lakatlan sziget partjai mentén a frissitő égszínkék tengerben.
További képek a szigetről:
|
|
Jabukánál a hajókapitánnyal
|
Fenn a sziklán
|
 |
 |
Balanusok |
Szürke és sárga sávok a sziklán
|
 |
 |
Bogárcsiga |
Litorina csiga
|
 |
 |
Patella - közönséges csészecsiga
|
Tengeri rózsa
|
kikötés Jabukán
Írta: Literáti Nagy Zsolt () 05-11-2008 06:27