GEOLÓGUSOK A TENGEREN II. - A kékség csodálata: kék ég, kék víz, kék barlang Gméling Katalin  (geológus, tudományos munkatárs)  
utazs_indul_horvatorszag.jpg

Kissé borult az ég, száradnak fel a tócsák, de még érezni az eső illatát. A felhők közt itt-ott már kibukkan a kéklő égbolt tükrözve a tengert, amely sima, mintha kivasalták volna. Ez a vihar utáni csend??? Semmi esetre sem mondható; rossz előrejelzésnek az elkövetkező három napra, amit majd a tengeren töltünk el. Így mertem remélni, hogy nem lesz gondom a hullámokkal...
vasmacska_horvatorszag.jpgKapitányunk kiadta az ukázt, pakoljuk ki a bőröndjeinket, mert ennyi cuccal nem férünk fel az ő négy személyes hajójára hatan. Különben sincs szükségünk ennyi felesleges dologra! Utólag megjegyzem, a „vén" tengeri medvének igaza volt, teljesen felesleges volt a fürdőruhán és a terepi munka miatt a bakancson, nadrágon, pólón, na meg persze a fényképezőgépen és kalapácson kívül bármit is magunkkal vinnünk. Esetleg még egy dolog, a naptej, az manapság nagyon fontos! Természetesen van aki nem ússza meg ennyivel! Most azokra a hozzám hasonló emberkékre gondolok, akiknek már a kikötőben felfordul a gyomruk, amint a kellemesen ringatózó hajóra vetik kíváncsi tekintetük! Varázsszó: „dedalon"! Nekem majdnem tökéletesen bevált!

lthatron_bisevo_horvatorszag.jpg Vitorlákat fel! Vagyis hagyjuk, mert nem fúj a szél, tehát induljon a dízelmotor, ami kiegészítve a hullámokat rázza a hajót, és még szaga is van! Émelyítő! Persze néhány óra alatt hozzá lehet szokni, főként, ha eltereljük a figyelmünket, ami nem is olyan nehéz ilyen csodálatos környezetben. A tenger a türkiztől a mélykéken keresztül millió színben pompázik, a víz mélységétől és a nap fényétől függően. Arról nem is beszélve, hogy akár húsz méter mélyre is lelátunk, olyan tiszta. Beültem a hajó elejébe, koncentrálva a vízre és a célba vett szigetre, Biševora, miközben a tengeri szellő jótékony hatását próbáltam kihasználni.

kk_barlang_khddal_horvatorszag.jpg Biševo-sziget Komiza kikötőjétől 4,8 tengeri mérföldre (egy tengeri mérfö1d=1852 m) található, területe mindösszesen 5,8 négyzetkilométer. A Vis közelében fekvő sziget a Kék-barlangról (Modra špilja) ismert, amely a hajókirándulások kedvelt célpontja. A szigetet főként mészkő alkotja, legmagasabb pontja huszonnégy méter. A közel tizenöt kilométer hosszú tengerpartja mentén számos barlang található, amelyek közül a kettő legnagyobb Medvidina, és Modra spilja. Nekünk egyetlen célunk volt a szigeten - lévén nem a mészkövekre voltunk kíváncsiak, de azért a turista látványosságokat sem szeretjük kihagyni, - hogy meglátogassuk a híres Kék-barlangot. Közel egy órás bemelegítő hajókázás után leparkoltunk a „nagy" vitorlásunkkal és átszálltunk egy kis motorcsónakba, amely a Kék-barlang bejáratához szállított minket. Szűk folyosón keresztül jutottunk be a barlang hatalmas termébe, amit megvilágított a türkizkék-ezüst tenger vize. Ez egy csoda! A természet egyik trükkös csodája! A barlangnak ugyan is van egy másik bejárata a tenger felszíne alatt, ahonnan kk-barlang_halakkal_horvatorszag.jpgátszűrődik a Nap fénye a barlang alatti fehér mészkőaljzatig, majd onnan visszaverődik a barlangba, miközben fénytörést szenved a jó pár méter vastag vízrétegen. Ez a fény alulról világit és mesebelivé varázsolja a termet. Állítólag régen megengedték, hogy a turisták ússzanak a barlangba. Sajnos most erre nem volt lehetőség, pedig ebben az érdekes fényjátékban az ember testének felülete ezüst színben ragyog. Azért a kezünket bele-bele mártottuk a tengerbe és nem győztünk betelni az érdekes látvánnyal. Látni lehetett, ahogy a halak úszkálnak a mélyben, az ezüst-kék vízben! Varázslatos élmény volt, pedig én már láttam kék barlangot Görögországban, de most a horvátok javában lekörözték a görögöket.

Visszapattanva otthonunkat adó bárkánkba a kapitány Brusnik-szigete felé vette az irányt. Egészen közel haladtunk el Biševo partjaihoz, így annak ellenére, hogy a terepi munka nem a mészkövekre irányult, megtekinthettük az antiklinálisokat és szinklinálisokat, azaz a fel- és a lefelé domborodó, gyűrt mészkőrétegeket, és az őket megszakító vetők sorozatát.

dl_mszkrtegek_horvatorszag.jpg

Ezt követően újabb pár órát utaztunk, majd kikötöttünk a lakatlan szigeten, Brusnikon, amelynek endemikus flórájáról, faunájáról és érdekes kőzeteiről a következő írásban számolok be bővebben.

Küldés e-mailben Nyomtatás

Felhasználók hozzászólásai  Hozzászólás RSS küldése

Olvasóink értékelése átlagosan:

   (0 szavazat)

 


Hozzászólás irása
Név
Emailcím
Cím  
 
Hozzászólás
 
Felhasználható karakterek: 600
   Értesítést kérek a további hozzászólásokról
   
   

 
Blog írása
Civil újságírás
Töltse fel!
Tudásputtony
Személyes profil
A budapesti VAM Design Centerben is megtekinthető a már több országot bejárt Tutanhamon kincse című kiállítás. Ön megnézi?
Igen, mert érdekes ötletnek találom, hogy a tárgyakat abban a formában pillantják meg a látogatók, ahogy Howard Carter megtalálta egy gyertya pislákoló fényénél.
Igen, mert ez egy 90%-ban intakt sír-rendszer.
Igen, mert a kiállított tárgyak aranyból, drágakőből, nemes anyagokból készülnek, nagyon értékesek és elég közel lehet hozzájuk menni.
Nem, mert nem tartom különlegesnek.
Egyéb
Szavaz
2